Érdekes, amikor néhány mondatban kell beszélni valamiről, ami kimeríthetetlen. Kütyük és villámreklámok korában, amikor legtöbben már nem akarnak kettőt kattintani vagy a harmadik sort elolvasni. Mindezt úgy, hogy olyan dologgal foglalkozunk, aminek nincsen vége és csak abbahagyni lehet, de befejezni nem.
Sensei, Édesapád elismert bokszoló volt. Mi vitt rá, hogy az övétől eltérő pályafutást választottál – ha jól tudom, sohasem vonzott a versenysport, s nem a bokszban vagy hasonló küzdősportokban nevelted a tanítványok százait?
Napjainkban erősen szétválik az út, sportkarate és Karate között. Az alábbiakban írok néhány gondolatot, mely talán érthetőbbé teszi ezt a különbséget az érdeklődők számára, bár meg kell jegyezzem; ezek olyan dolgok, melyeket nem lehet pusztán beszédből megérteni, csak a megélés világíthatja meg lényegét.
Amikor tollat fogtam az első gondolatom ez volt: mit is mondhatnék? S ez így is van. Akár adhatnánk ezt a címet is ennek a cikknek. A mai világban szinte átmossák az agyunkat a sok reklámmal. Rádióból, tévéből, hirdetőtáblákról, plakátokról és még számtalan helyről ömlesztik ránk a hirdetéseket. Postaládáink nap, mint nap telnek meg a sokszor olvasatlanul kidobott reklámújságokkal és mindenféle cetlivel. Az emberek próbálják kizárni ezt a bántó tolakodást, s már nem is akarunk tudomást venni róla, mi az, amit ránk akarnak sózni. Mi az, amivel módszeresen butítani akarnak minket.