Lehull egy falevél a fáról. Fekszik a földön, és tíz ember nézi. Leírják azt, amit látnak: elkészül tíz novella.
A tíz novellát elolvassa tíz másik ember. Az ő feladatuk: írjanak arról, amit elolvastak: elkészül tíz esszé.
A tíz esszét tíz esztéta kezébe adjuk. Megírják ők is az elemzésüket. Elkészül tíz kritika.
A tíz kritikát tíz ismeretlennek adjuk, s megkérjük őket: a kritikák tárgyáról írjanak. Vajon hányban fog szerepelni a falevél? Az iaido felelőssége: nekem ükapám falevelét kell továbbadnom.
"Gondolatok, melyek jönnek és mennek, de mindig elvesznek. Levelek, melyek díszei a fának, gondolataink jönnek és mennek, akár a falevelek. Az emberek értékrendje megmutatja, mi szerint élnek. De, hogy miért élnek, az a mélybe vezet, ezért ki felszínes, önmagát nem leli meg. Aki a falevelet nézi, keresse az ágat! Aki az ágat nézi, keresse a törzset! Aki a törzset nézi, keresse azt, ami belülről való!"
...
Sokan annyira meg akarnak felelni, hogy a feladatig el sem jutnak. Elfáradnak az előzetes számításokban, a megközelítésekben. Egy váratlan fordulat kibillenti őket, összezavarja terveiket. A szándék nem Te vagy, még ha belőled jön is. Aki kardot akar rántani, annak gyakran a tokban ragad a pengéje. Harc közben ne szándékaid, gondolataid vezessenek, hanem ösztöneid, megérzéseid. Szándékaid az agyadban keletkeznek, ösztöneid a lelkedből fakadnak. Gondolataid anyagi természetűek a megérzéseid, szellemedből áradnak. A szándéknélküliség megragadja az alkalom, és a pillanat nyújtotta lehetőséget, határai korlátlanok, s cselekedeteid általa mindig igazi énedet tükrözik.
...
Muszashi a könyvében ezt írja: "…ismerve egyet, tudni tízezer más dologról is"
Úgy érzem, ennél többet nem tudok elmondani.
(Sei Shin: A Vívás lelke)
Ki a harcos?
(Sun Tzu: A hadviselés művészete)
"A harcos tudja, hogy bizonyos pillanatok megismétlődnek.
Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit , hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek.
– Ezen már egyszer keresztülmentem – panaszolja a szívének.
– Valóban, ezen már keresztülmentél – válaszolja a szíve. – De nem léptél túl rajta.
És a fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni."
...
"A fény harcosai fölismerik egymást a tekintetükről. Köztünk vannak, részt vesznek az életünkben, és ők is üres kézzel jönnek a világra, akárcsak a többi ember. Sokszor gyávák. Nem mindig cselekszenek helyesen.
A harcosok ostobaságok miatt szenvednek, jelentéktelen dolgokon aggódnak, és úgy érzik, képtelenek fejlődni. Néha nem tartják magukat méltónak az áldásra és a csodára.
Gyakran kérdezgetik maguktól, hogy mit keresnek ezen a földön. Sokszor úgy érzik, hogy nincs értelme az életüknek.
Éppen ezért a fény harcosai. Mert hibáznak. Mert kérdeznek. Mert keresik az élet értelmét. És bizonyára meg is találják."
...
"Mestere azt mondja, ha szomorúnak látja:
"Nem az vagy, akinek most látszol. Ennél sokkal több vagy.
Sokan elmentek – olyan indokokkal, amelyeket soha nem fogunk megérteni -, de te itt maradtál. Miért vitt el Isten annyi embert; és miért hagyott itt téged? Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked."
(Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve)