Idézetek

Lehull egy falevél a fáról. Fekszik a földön, és tíz ember nézi. Leírják azt, amit látnak: elkészül tíz novella.

A tíz novellát elolvassa tíz másik ember. Az ő feladatuk: írjanak arról, amit elolvastak: elkészül tíz esszé.

A tíz esszét tíz esztéta kezébe adjuk. Megírják ők is az elemzésüket. Elkészül tíz kritika.

A tíz kritikát tíz ismeretlennek adjuk, s megkérjük őket: a kritikák tárgyáról írjanak. Vajon hányban fog szerepelni a falevél? Az iaido felelőssége: nekem ükapám falevelét kell továbbadnom.

"Gondolatok, melyek jönnek és mennek, de mindig elvesznek. Levelek, melyek díszei a fának, gondolataink jönnek és mennek, akár a falevelek. Az emberek értékrendje megmutatja, mi szerint élnek. De, hogy miért élnek, az a mélybe vezet, ezért ki felszínes, önmagát nem leli meg. Aki a falevelet nézi, keresse az ágat! Aki az ágat nézi, keresse a törzset! Aki a törzset nézi, keresse azt, ami belülről való!"

...

Sokan annyira meg akarnak felelni, hogy a feladatig el sem jutnak. Elfáradnak az előzetes számításokban, a megközelítésekben. Egy váratlan fordulat kibillenti őket, összezavarja terveiket. A szándék nem Te vagy, még ha belőled jön is. Aki kardot akar rántani, annak gyakran a tokban ragad a pengéje. Harc közben ne szándékaid, gondolataid vezessenek, hanem ösztöneid, megérzéseid. Szándékaid az agyadban keletkeznek, ösztöneid a lelkedből fakadnak. Gondolataid anyagi természetűek a megérzéseid, szellemedből áradnak. A szándéknélküliség megragadja az alkalom, és a pillanat nyújtotta lehetőséget, határai korlátlanok, s cselekedeteid általa mindig igazi énedet tükrözik.

...

Muszashi a könyvében ezt írja: "…ismerve egyet, tudni tízezer más dologról is"

Úgy érzem, ennél többet nem tudok elmondani.

(Sei Shin: A Vívás lelke)


Ki a harcos?

  • aki háttérbe szorítja önmagát mások előtt,
  • aki legyőzte már gátlásait, indulatait,
  • aki magában hordozza a természetet, és így nem féli a halált,
  • aki a szívét adja érted, ha kéred, ha nem kéred… és ne köszönd meg neki, mert már nincs sehol,
  • aki belülről szemléli önmagát, és így javul,
  • aki, ha feláll, leperegnek róla a mindennapok,
  • aki nem sorol osztályba, csak van,
  • aki nem keresi a különbséget,
  • aki nem hajszolja a különbséget, és így különb mindannyiunknál… és mégis hasonlít ránk – mint kőmaszk a kőmaszkok között,
  • aki lerombolja a korlátait, és fákat ültet helyébe,
  • aki vádló és tanu a maga elleni perben, és végrehajtja az ítéletet – ami már mindig is létezett,
  • kinek az ütés csak egy ütés, a rúgás csak egy rúgás, kinek a fegyver csak egy eszköz, aki maga a fegyver és az eszköz az Úton,
  • aki világot nem nehezíti kérdéssé, csak elfogadja fényeit és árnyait. Mert fényben az árny, és árnyban a fény együtt a világ,
  • akinek a fény és az árny ugyanazt jelenti,
  • aki hisz, mert hinni bír, és nem ő győz, hanem a hite.

(Sun Tzu: A hadviselés művészete)


"A harcos tudja, hogy bizonyos pillanatok megismétlődnek.

Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit , hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek.

– Ezen már egyszer keresztülmentem – panaszolja a szívének.

– Valóban, ezen már keresztülmentél – válaszolja a szíve. – De nem léptél túl rajta.

És a fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni."

...

"A fény harcosai fölismerik egymást a tekintetükről. Köztünk vannak, részt vesznek az életünkben, és ők is üres kézzel jönnek a világra, akárcsak a többi ember. Sokszor gyávák. Nem mindig cselekszenek helyesen.

A harcosok ostobaságok miatt szenvednek, jelentéktelen dolgokon aggódnak, és úgy érzik, képtelenek fejlődni. Néha nem tartják magukat méltónak az áldásra és a csodára.

Gyakran kérdezgetik maguktól, hogy mit keresnek ezen a földön. Sokszor úgy érzik, hogy nincs értelme az életüknek.

Éppen ezért a fény harcosai. Mert hibáznak. Mert kérdeznek. Mert keresik az élet értelmét. És bizonyára meg is találják."

...

"Mestere azt mondja, ha szomorúnak látja:

"Nem az vagy, akinek most látszol. Ennél sokkal több vagy.

Sokan elmentek – olyan indokokkal, amelyeket soha nem fogunk megérteni -, de te itt maradtál. Miért vitt el Isten annyi embert; és miért hagyott itt téged? Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked."

(Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve)