Nem csak a 20 éveseké a világ

Kiss Judit, Junshido dojo

Gondolatok a Kushido Karate Szövetség 20. születésnapja kapcsán

A visszafogottan megrakott, de elegáns svédasztal előtt, a félkörben álló, közel féltucat országból érkezett mester, tanár és a díszvendég Magyar Karate Szövetség képviselői egymásnak adják a szót. A tartalmas, s szokatlan módon, ámde gyakorlatiasan rövid beszédeket a kint tomboló nyári zivatar néha el-elnyomja.

Körülnézek. A félhomályban az arcok összemosódnak – bennem mégis éles képeket idéz az emlékezet. Nem látom – érzem az Utat…

Tudom, hogy mit keresek. S azt is, hogy a körülöttem állók, s a most jelen nem levő "harcostársaim" részei a múltamnak, jelenemnek és jövőmnek.

Nem vagyunk sportolók. Nincsenek érmeink, kupáink és díjaink. Van hitünk és akaratunk, hogy önmagunk legyünk – s megtaláljuk magunkban a mindenkori "jobbik én"-t. A valódi értékekre figyelünk.

Megtanuljuk, s lassan el is hisszük, hogy nem az a baj, ha elesünk – hanem az, ha már nem akarunk többet felállni. Hogy az igazi harcot nem másokkal, hanem önmagunkkal kell megvívni… mert sok energiát visz el az, ha a magunk állította akadályokat kell lebontogatnunk. Hogy sose elégedjünk meg a látszattal, nézzünk a dolgok mögé… Hogy minden pillanatot éljünk át a maga teljességében, ne a múlton merengjünk, vagy a jövőt tervezzük csak – mert az élet elmegy mellettünk.

Elmélázok… sikeres vállalatvezetőként, nőként, családanyaként, jócskán túl a 40-en… hogy is kerültem én ide?

A maglódi dojo (edzőterem), a maglódiak által "karate"-ként ismert egyesület közel 20 éve működik Sensei Kertész Ferenc vezetésével. Az egyesület a Kushido Karate Szövetség tagja, amely idén lett 20 éves – s az évforduló alkalmából rendezett 1 hetes ünnepi edzőtáboron anyaszervezetének, az International Karate Do Organization-nek több tagországa is képviseltette magát. Igy az iskolaalapító – s a táborban több edzést is tartó – dr Rony Klugeren kanchon kívül izraeli, dél-afrikai és amerikai mestereket és tanítványokat is megismerhettünk.

Sensei már a kezdetektől a nehezebb, de számára az egyetlen utat választotta – a XX. és XXI. század fogyasztói társadalmában, az egyre teljesítménycentrikusabb világban a karatét nem küzdősportként, hanem a versenyzést másokra hagyva valódi harcművészetként oktatta, s oktatja ma is kicsi és nagy tanítványainak, életét 100 %-ban a harcművészet tanításának és művelésének szentelve, ma már 4 danos Goju-Ryu karate mesterként.

Nincs elitnevelés… nem csak a tehetségeseké ez a mi világunk. Hát ezért lehetek itt én is… Mindenki a saját ütemében fejlődhet, csak önmagához mérhető. Legyen bár gyerek vagy felnőtt, tehetséges vagy még csetlő-botló, szorgalmas vagy mégsem, fiatalabb vagy idősebb, esetleg kisebb-nagyobb mássága – itt magára találhat. Fejlődhet a saját ütemében… – miben is? Az egyensúly, a fizikai erőnlét, koordinációs készség, a koncentrálóképesség, kitartás, stressztűrés, önbizalom, önismeret, helyzetfelismerés, alázat és büszkeség, tisztelet, rendszeresség, önfegyelem… méltósággal viselni kudarcot és sikert… – hát többek között mindezekben. A mindennapokban…

Ezek némelyike kiveszni látszik napjainkban – de itt ezeréves értékekről van szó, amelyek egyidősek az emberiséggel, s van még egy-egy kis sziget – mint a maglódi karate dojo – ahol őrzik, s továbbadják ezeket. Ezt tükrözi a dojo neve is – Junshido.

A Junshido japán kifejezés, annyit tesz, mint "A letisztult lényeg keresésének útja". Ez a keresés aktív, nyughatatlan – a mindig jobbat és jobbat keresi önmagunkban; s mégis türelmes, elfogadó, de nem belenyugvó… az állandóság és a változás, a gyökerek és ágak egyensúlyát mindenkor megőrzi.

A fenti gondolatok némelyike talán túl filozófikusnak tűnhet egyeseknek. Az igazság az, hogy semmivel össze nem hasonlító tapasztalás, amikor egymás mellett áll az 5 éves és 50 éves kezdő tanítvány; a 2-3-4 testvér; szülők és gyerekek, feketeövesek, haladók és kezdők, – s úgy mennek haza másfél óra után- fáradtan bár -, hogy mindenki jól érezte magát, s mindeki tanult valamit.

Hogy miért választja valaki a sport helyett a harcművészetet, ezt az éremmel, külső elismeréssel nem járó utat; mi visz rá felnőtt embereket, hogy beálljanak a sor végére, a hatévesek mögé, s boldogult ifjúságuk erőnlétének romjain egy az "Ego"-t", a nagybetűs "Én"-t igencsak próbára tevő, sokak által küzdősportnak tekintett mozgásformában, találják meg önmagukat…? – ezt mutatja be sorozatunk a következő néhány hónapban, "Tükörképek" címmel.

A sorozat mottójaként álljon itt egy idézet weboldalunkról ( www.junshido.hu vagy www.karatetanulás.hu):

"A Harcművészet az évek múlásával egyre tisztább tükröt tart elénk. Nem mindenkinek tetszik, amit ott lát. Vannak, akik elfordítják a fejüket és tovább élnek képzelt valóságaik közt. Mások tovább haladnak a megismerés útján. Ami előrevisz minket, a Hit és az Akarat. S az alázat, mellyel elfogadjuk, hogy a világnak nem a közepe, hanem része vagyunk."
Sensei Kertész Ferenc

Sorozatunk ezekből a tükörképekből, s a "miért"-ekből villant fel egy-egy mulatságos vagy keserédes, tanulságokkal teli vagy könnyedebb, de mindenképpen emberi epizódot vagy pillanatfelvételt, valódi sorsok, életutak – emberek, tanítványok gondolatai alapján. Csak két kérdés van – a "Miért" és a "Hogyan"… ha ez érdekli a kedves olvasót, kérem, tartson velünk a következő 11 hónapban…

Megjelent a Mi újság, Maglód? 2009 Szeptemberi számában (“Az élet módja”)