Lelked csendjében halld meg hát

Poór Mara

Interjú sensei Kertész Ferenccel a maglódi Mi újság 2006 októberi számában (“Stafétabot”)

Lelked csendjében halld meg hát,
Mint zenél egy tiszta mozdulat…

Kertész Ferenc karatemester, harcművész már gyermekkorában elkötelezte magát a mozgás, a sport mellett. Volt honnan ihletet merítenie, hiszen a családban mindig is nagy hagyománya volt ennek az életfelfogásnak. Nagybátyját, Kertész Tónit a Maglódi Sport Klub elnökeként ismerhettük. Édesapja pedig, id. Kertész Ferenc a háború utáni évek Magyarországának neves, sikeres ökölvívója, bajnoka volt. Nem esett hát messze az alma a fájától, hiszen a fiú követte az apai mintát, és 1984 körül õ is felhúzta a bokszkesztyűt. Érezte, hogy nem a kertészetben, hanem a ringben van a helye, hiába végezte el a család unszolására a kertészeti szakközépiskolát.

S hogy mennyire a küzdést tartotta mindig is lételemének, bizonyítja az is, hogy a boksz kedvéért otthagyta jól fizető állását, amely következtében akkoriban nehéz egzisztenciális helyzetbe került. De nem törődött vele, örült, hogy végre rendszeresen tud edzésekre járni.

Sportpályafutásának következő megállója a kickbox volt, amelyben már komoly rangot vívott ki magának – tanította is -, de még ez sem volt az igazi, mígnem 1990 körül rátalált a karatéra, s azonnal tudta, ez az, amit keresett. Nem bánta, hogy kevesebb fokozata lesz, újra felkötötte a fehér övet, s elölről kezdett mindent.

– Mi a karate lényege, miért szeretted meg ennyire? – faggatom a mestert.

– Sokan azt mondják, hogy a karate sport, pedig a karate sokkal több annál: életszemlélet, életfilozófia. Hiszen nem a verseny, a győzelem vagy a vereség számít. A karate megmutatja, hogyan old meg az életedben felmerülő problémákat, hogyan viszonyulj az embertársaidhoz, a világhoz, ahhoz, ami körülötted van. Megtapasztalhatod, mennyire tudod a súrlódásokat kezelni, illetve hogy mennyire van súrlódás. A harc csak melléktermék, egy eszköz, amellyel dolgozunk – válaszol a külsőleg vékony, ám belülről végtelen nyugalmú, sziklaszilárdnak tűnő fiatalember, majd így folytatja: – Az ember minél többet tud meg a harcról, annál kevésbé akar harcolni… A harcművészet tele van paradoxonnal, mindig ellentmondásba ütköző dolgokkal találkozunk. De ettől jó, hisz az élet is ilyen, és annál jobban ismered az életet, minél jobban ismered mindegyik végletét.

– Mit jelent a kara-te?

– Azt jelenti, hogy üres kéz. De ezt nem úgy kell érteni, hogy üres, mint egy üres pohár. Ez az üresség inkább a szándékra utal, a lelkiállapotodra, hogy úgy tudsz odaállni, hogy nincs benned se gyűlölet, se félelem, se öröm… Egy olyan állapot, amelyben látsz… Mert ha te el vagy foglalva mindenfélével, akkor a finom rezdüléseket – sokszor még a nem finomakat is – nem veszed észre. De ha ez tiszta benned, akkor fogékony vagy, tudsz egyet lépni előre. És ha mindennap magadhoz képest előre tudsz lépni, akkor jó helyen vagy. S ez a folyamat egy életen át tart. Ez egy út.

– A karaténak sok stílusa van, te melyiket csinálod?

– Okinawa goju-ryut. A nemzetközi szervezetünk a Karate-do International, ahová tartozunk. Nagymesterünk az egész világon ismert, s így a föld legtávolabbi részéről is csatlakoztak hozzánk, mert szeretnének tőlünk tanulni. S ez nagyszerű dolog, hogy Maglódon te úgy edzel, hogy a világ másik szögletén elismert ember lesz belőled. Itt szeretném megköszönni Tabányi Pálnak és Bácskai Istvánnak a lehetőséget, hogy rendszeresen birtokba vehetjük a tornacsarnokot. Tavaly nyáron Gödöllőn volt egy nemzetközi edzőtáborunk, ahová még Dél-Afrikából, Okinawából, Ausztráliából, Ausztriából is jöttek…

– Kik azok, akik jöhetnek hozzád tanulni itt, Maglódon?

– Bárki, aki normális! Fiatal, öreg, beteg, egyéb baja van, jöhet edzésre… Ne csodálkozz! Nézd, ha sport, akkor ugye benyomod a stoppert, aztán ha tudod teljesíteni a távot, jöhetsz, ha nem, akkor semmi keresnivalód nincs itt, válassz magadnak más elfoglaltságot. Ám a karatéban egészen másról beszélünk… Itt arról van szó, hogy te ott, ahol magadban tartasz, tudsz-e tanulni valamit, amitől holnap más leszel, egy kicsit jobban érzed magad, egy kicsit jobb ember leszel. És ez technikailag is így van. Eddig összekeverted kezed, lábad, most már legalább szét tudod választani… És lehet, hogy ez más szemében bénának hat, vagy csúnyának, vagy rossznak, de ezt tegnap még nem tudtad, de ma már igen… És ha szívbeteg vagy, akkor nem fogod körbefutni háromszor a házat, mert akkor infarktust kapsz… Te akkor más gyakorlatokat csinálsz az edzéseken. Bárki bármilyen korban, egészségi állapotban van, jöhet.

– Hogy zajlanak az edzések?

– Minden edzés egy kicsit más is, meg nem is. Ha éppen katázunk – ez egy alapgyakorlat -, akkor azt mondják, hogy az életben így nem harcolunk… Persze hogy nem, de ezek a gyakorlatok alkalmassá tesznek arra, hogy megtapasztald, miként működik a tested a kisujjadtól a hajad szála végéig. Hogy össze tudd koordinálni a végtagjaidat, a mozgásodat az érzéseiddel, az akaratoddal. Később már a mozgáshoz kapsz magyarázatot is, s így függ össze a mozgás az életeddel.

– Országszerte tiszteletnek örvendő, elismert, komoly harcművész vagy. Itt Maglódon, ahol élsz, vajon hogy vélekednek rólad az emberek?

– Engem általában félre szoktak ismerni. Azt hiszik, hogy tartózkodó vagyok, pedig nem. Mindenkihez normálisan viszonyulok, de ha nem érdekel valaki, akkor csak azért, hogy jópofa legyek, nem fogom megkérdezni, hogy van. Vagy érdekel és kérdezek, vagy nem érdekel és nem kérdezek.

Kertész Ferenc nagyon karakteres ember. Gyermekkorában is mindig valamilyen harcos sportot űzött, de nem volt verekedős. Manapság lovagol, íjászkodik, vív, és nagyon szereti a zenét, főleg az operát. Felnőttként házat épített, mellé egy dojót, egy edzőtermet, ahol magántanítványaival is foglalkozhat. Pesten több helyen tanít, és tanít Ecseren, na és persze Maglódon.

– Az igazi mester és tanítvány kapcsolat mindig nagyon különleges, mi alapján választod ki őket?

– Most a magántanítványra gondolsz? Ez nehéz dolog… Ha valaki nagyon szeretne, és én is úgy látom, hogy ő valóban alkalmas arra, hogy megértse a karate lényegét, akkor elfogadom. De csak néhány emberről lehet szó.

– A Stafétabot rovat következő riportalanyának kit ajánlasz?

– Erdős Zsoltot, a Magyar Teremlabdarúgó-válogatott gyúróját, aki nagyon ambiciózusan, nagyon jól csinálja a dolgát.

Tisztelt Olvasók! A következő lapszámban tehát Erdős Zsoltot szólaltatom meg.

(A cikk eredetije a világhálón itt olvasható.)