Két lábbal a földön

Enes Nagy Sándor, Junshido dojo

Másfél évtizede látogattam el először egy karateedzésre, mely itt folyt Maglódon, a régi művelődési házban. A házépítkezésbe belefáradva, kis mértékben bele is rokkanva kerestem a gyógymódot arra, hogy újra le tudjak hajolni, guggolni, megkötni a cipőfűzőmet vagy futva a vonathoz, buszhoz ne fulladjak ki pár méter után.

Most már túl vagyok az ötödik X-en és úgy tűnik, bevált ez az egészség megőrzését is szolgáló módszer: a karate. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal járok az edzésekre. Az edzések változatosak: hol a lazítás, hol az erőnlét javítása, hol a technikák csiszolása vagy a helyes légzés elsajátítása kap nagyobb hangsúlyt. Kívülálló számára az edzés vezénylése ridegnek tűnhet, de szükség van a fegyelemre, hiszen a fegyelmezetlenség, a figyelmetlenség fájdalmat okozhat, vagy netán sérülést edzőtársunknak vagy önmagunknak.

Nem tudok minden edzésen ott lenni, a munka, a családi vagy egyéb elfoglaltságok miatt, de mindig jó érzés visszatérni még az edzések utáni izomláz ellenére is.

A harcművészet gyakorlása nem mindig egyszerű. Előfordul – nem is ritkán -, hogy egy-egy összetettebb mozdulatsorba belebonyolódok, azt sem tudom, hol a kezem, hol a lábam és nagyon sutának érzem magam. De a gyakorlás meghozza az eredményt. A gyakorlatsorok, formagyakorlatok elsajátítása egyre pontosabbá, összehangoltabbá teszi a mozgásomat. Koordinációra, összeszedettségre a mindennapi életben is szükség van. Fontos, hogy két lábbal álljunk a földön, megőrizzük realitásérzékünket. Óvodástól a nyugdíjas korúig mind szorgalmasan végezzük a fekvőtámaszokat, guggolásokat, felüléseket, gyakoroljuk az ütéseket, rúgásokat és egyéb technikákat. De a harcművész nem másokat akar legyőzni, hanem elsősorban önmagával küzd, saját magát kell legyőznie, hogy a gyakran fáradságos gyakorlással tökéletesítse önmagát.

Megjelent a Mi újság, Maglód? 2009 novemberi számában (“Az élet módja”)