«

»

Idézetek

A Vívás lelke c. könyvből…

Lehull egy falevél a fáról. Fekszik a földön, és tíz ember nézi. Leírják azt, amit látnak: elkészül tíz novella.

A tíz novellát elolvassa tíz másik ember. Az ő feladatuk: írjanak arról, amit elolvastak: elkészül tíz esszé.

A tíz esszét tíz esztéta kezébe adjuk. Megírják ők is az elemzésüket. Elkészül tíz kritika.

A tíz kritikát tíz ismeretlennek adjuk, s megkérjük őket: a kritikák tárgyáról írjanak. Vajon hányban fog szerepelni a falevél? Az iaido felelőssége: nekem ükapám falevelét kell továbbadnom.

„Gondolatok, melyek jönnek és mennek, de mindig elvesznek. Levelek, melyek díszei a fának, gondolataink jönnek és mennek, akár a falevelek. Az emberek értékrendje megmutatja, mi szerint élnek. De, hogy miért élnek, az a mélybe vezet, ezért ki felszínes, önmagát nem leli meg. Aki a falevelet nézi, keresse az ágat! Aki az ágat nézi, keresse a törzset! Aki a törzset nézi, keresse azt, ami belülről való!”


Sokan annyira meg akarnak felelni, hogy a feladatig el sem jutnak. Elfáradnak az előzetes számításokban, a megközelítésekben. Egy váratlan fordulat kibillenti őket, összezavarja terveiket. A szándék nem Te vagy, még ha belőled jön is. Aki kardot akar rántani, annak gyakran a tokban ragad a pengéje. Harc közben ne szándékaid, gondolataid vezessenek, hanem ösztöneid, megérzéseid. Szándékaid az agyadban keletkeznek, ösztöneid a lelkedből fakadnak. Gondolataid anyagi természetűek a megérzéseid, szellemedből áradnak. A szándéknélküliség megragadja az alkalom, és a pillanat nyújtotta lehetőséget, határai korlátlanok, s cselekedeteid általa mindig igazi énedet tükrözik.


 

Muszashi a könyvében ezt írja: „…ismerve egyet, tudni tízezer más dologról is”

Úgy érzem, ennél többet nem tudok elmondani.

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn