«

»

Idézetek

Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve

 

 

“A harcos tudja, hogy bizonyos pillanatok megismétlődnek.
Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit , hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek.

– Ezen már egyszer keresztülmentem – panaszolja a szívének.
– Valóban, ezen már keresztülmentél – válaszolja a szíve. – De nem léptél túl rajta.
És a fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.”


“A fény harcosai fölismerik egymást a tekintetükről. Köztünk vannak, részt vesznek az életünkben, és ők is üres kézzel jönnek a világra, akárcsak a többi ember. Sokszor gyávák. Nem mindig cselekszenek helyesen.
A harcosok ostobaságok miatt szenvednek, jelentéktelen dolgokon aggódnak, és úgy érzik, képtelenek fejlődni. Néha nem tartják magukat méltónak az áldásra és a csodára.
Gyakran kérdezgetik maguktól, hogy mit keresnek ezen a földön. Sokszor úgy érzik, hogy nincs értelme az életüknek.
Éppen ezért a fény harcosai. Mert hibáznak. Mert kérdeznek. Mert keresik az élet értelmét. És bizonyára meg is találják.”

 


 

“Mestere azt mondja, ha szomorúnak látja:
“Nem az vagy, akinek most látszol. Ennél sokkal több vagy.

Sokan elmentek – olyan indokokkal, amelyeket soha nem fogunk megérteni -, de te itt maradtál. Miért vitt el Isten annyi embert; és miért hagyott itt téged? Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.”

(„Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve”)

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn